A csodálatos magyar nyelv 2. (Hangsúlyos irányok)

A magyar nyelv árnyaltságáról egy másik példával. Sok más nyelvben már a "hol" és a "hova" kifejezések között sem tesznek különbséget, amik számunkra egyértelműen különbözőt jelentenek. Persze - mondják erre - hogy azért van így és azért jobb az mint a magyar különbségtétele a két kifejezés között, mert a szövegkörnyezetből úgyis lehet tudni, épp melyikről van szó. Ezt az okfejtést azért tartom hibásnak, mert akkor semmiféle ragozásra nem lenne szükség, a szövegkörnyezet úgyis megmondja mire is gondoltunk. Például az angolban ahol mára szinte megszűnt az igeragozás, "Can I help you?" szó szerinti fordítása: "Tud én segít te?" Végülis semmi szükség ragozásra, így is tudjuk hogy én segíteni akarok neked, azonban én azt mondom, mennyivel szebb ez így: Mit segíthetek neked?
De most nem is erről akartam igazából írni - ezt csak bevezetőnek szántam - ami a magyar nyelv árnyaltságával kapcsolatos gondolataim, azok a hangsúlyos irányok. Abban még sok nyelv különbséget tesz, hogy itt vagy ott, erre vagy arra, ide vagy oda, de olyan szintem a magyaron kívül már alig, amikor ezt hangsúlyosan akarjuk mondani.
"Oda kell mennünk." Amikor ezt mondjuk, akkor a másik nem tudta, hova kell mennünk. Viszont ha ő rosszul tudta ezt, más helyre gondolt és mi kijavítjuk ezt, akkor azt mondjuk: "Amoda kell mennünk." Ezt más nyelvekben sokkal körülírósabban tudnák elmondani, például így:
"Nem ide, hanem oda kell mennünk."
Mennyivel egyszerűbb így: "Amoda kell mennünk."
Ami még ebben a témában a magyar nyelvre jellemző, a közeli és a távoli helyek és irányok között, a magas és a mély magánhangzók használatával teszünk különbséget. Amik közelre mutatnak, azokat a szavakat magas (például itt, ide, ez), amik távolra azokat mély (pl. az, ott, akkor) hangokkal képezzük.
Néhány példa a hangsúlyos irányokra:
ez - emez az - amaz
itt - emitt ott - amott
ide - emide oda - amoda
erre - emerre arra - amarra