Szóbokrok. Ami csak a mi nyelvünkre jellemző, ahogyan egy szótőből felépítünk sok-sok más szót, egyetlen szótőből néha több tucat szót alkotva. Ezeket a szóbokrokat nem csak a formájuk okán nevezhetjük „bokroknak”, hanem azért is mert szinte élnek, mert nap mint nap terbélyesednek ahogy újabb szót alkotunk, amikor egy alapszót vagy a már bővített kifejezést újabb képzővel, toldalékkal vagy „képszavakkal” tovább bővítjük. Erre egy képes példa itt az oldalon a „csoda” szóról készített bokorrajz, ahol jól látható a szó kiterebélyesedése.
Valaki valahol egy újabb szót alkotott, amit addig annakelőtte soha senki, de ez most olyan szövegkörnyezetben történt, ahol ez a megalkotott szó termőtalajra talált, és ezért mások is elkezdik használni. Ezért is élő a nyelvünk.
Valaki valahol egy újabb szót alkotott, amit addig annakelőtte soha senki, de ez most olyan szövegkörnyezetben történt, ahol ez a megalkotott szó termőtalajra talált, és ezért mások is elkezdik használni. Ezért is élő a nyelvünk.
Ezeknek a szóbokroknak az egyik csodája önmagában a bokorságuk, a másik meg az, amikor valakinek feltűnik egy kibővített szónak a valódi gyökere, azaz töve, az eredeti tőjelentése. Sokszor akkor értjük meg egy szónak a valódi jelentését, amikor megnézzük a tövét, azt a két-három betűs szót.
Két példa erre, az egyik talán a legjobb példa egy szóbokor felépülésére az „ér” szó (félretéve a másik két jelentését, a pataknál is kisebb vízfolyást és azt amiben a vér folyik), tehát: „Ér”.
Két példa erre, az egyik talán a legjobb példa egy szóbokor felépülésére az „ér” szó (félretéve a másik két jelentését, a pataknál is kisebb vízfolyást és azt amiben a vér folyik), tehát: „Ér”.
Ha „t” betűt teszek utána (ért) akkor az értelem irányába kezd el a szó bokrosodni,
ha „z”-t (érz) akkor az érzelmek felé indul el,
ha „d”-t (érd) akkor az érdeklődés felé,
ha „v”-t (érv) akkor az érvek irányába,
ha „k”-t (érk) akkor időben valahova (érik, érkezik),
ha „k”-t (érk) akkor időben valahova (érik, érkezik),
ha „m”-et (érm) akkor az érme azaz a pénzbeni, vagyonbeli érték felé,
de ha „i”-t (érint) akkor az csak érint, mert odaért és már ment is tovább.
de ha „i”-t (érint) akkor az csak érint, mert odaért és már ment is tovább.
Az „ér” szóbokor egy-egy hanggal más-más irányba kezd el nőni, amik aztán különböző képzőkkel vagy képhangokkal tovább terebélyesednek, és ha a bokor kis ágai felől megnézzük, akkor ezek valóban mind az „ér” szóból származnak, mert mind odaér, elér vagy érint valamit, legyen az érték, érzelem, érv, és sorolhatnám...
Egy másik példa a szóbokraink nagy igazságára egy sokkal kisebb szóbokor: Az „igaz” szó, ami visszafelé mutat sokat. Mert az egyértelmű, hogy például az „igazság” szó szótöve és jelentéslényege az „igaz”, de talán sohasem gondolunk bele, hogy ugyanígy nem véletlenül ez a lényege például „igazolvány” vagy „igazgató” szavaknak is.
Mert mi képekben beszélünk, és soha senki nem gondol bele abba sem, hogy miért is fejezzük ki ugyanazzal a szóval hogy „illik”. Ugye-ugye? Mert valamit illik megtenni, és valami oda beleillik.
Egy másik példa a szóbokraink nagy igazságára egy sokkal kisebb szóbokor: Az „igaz” szó, ami visszafelé mutat sokat. Mert az egyértelmű, hogy például az „igazság” szó szótöve és jelentéslényege az „igaz”, de talán sohasem gondolunk bele, hogy ugyanígy nem véletlenül ez a lényege például „igazolvány” vagy „igazgató” szavaknak is.
Mert mi képekben beszélünk, és soha senki nem gondol bele abba sem, hogy miért is fejezzük ki ugyanazzal a szóval hogy „illik”. Ugye-ugye? Mert valamit illik megtenni, és valami oda beleillik.