Amikor a magyar nyelvről beszélnek, akkor szinte mindenki a legnagyobb természetességgel mondja: Sok más nyelvvel ellentétben a magyar nyelvben, mindössze csak három igeidő létezik.
Azonban azt gondolom, hogy ez a kijelentés így téves, bármennyire is ezt tanították nekünk évtizedeken át, és erre csak más hatalmaknak volt szüksége, hogy ezzel is a magyar nyelv (és ezáltal a magyarság egészének) értéktelenségét mutassák és hangoztassák. A nyelvészek körében is többféle álláspont van abban a kérdésben, hogy milyen szempontok alapján lehet egy-egy igeragozást külön igeidőknek tekinteni. Az igeidőkkel foglalkozó bejegyzéseink abból indulnak ki, hogy ha sok nyelvben külön igeidőnek tekintik például a jelent és a folyamatos jelent – holott mindkettő a jelenben történik – akkor a magyarban miért nincs ez a fajta felosztás, és ha megnézünk más nyelveket, azok hogyan képzik a különféle igeidőket, akkor ilyen formán a magyarban is megkülönböztethetünk ilyeneket. Például az angol nyelv igeidejei ezek: Mindhárom időben (past, present és future) simple, continous, perfect simple, perfect continous, de most nem akarom ezt a bejegyzést valamiféle angol nyelvleckévé változtatni, és részletesen leírni melyik igeidőt hogyan képzik, hanem inkább a magyar ilyenfajta igeidő felosztásáról írnék.
A magyarban múlt-jelen-jövő, befejezetlen és befejezett, és passzív formák, valmint ezen kívül a határozott és határozatlan igeragozás. A befejezett igéket a magyar az igekötőkkel képezi, amik közül a „meg” egy általános befejezettséget jelent, a többivel pedig a cselekvés vagy történés irányát vagy módját is megmutatja (megcsinálom, elviszem, lerakom), azonban az igekötős igék sokszor önálló életre kelnek és az eredetihez képest egészen más jelentést kapnak.
Passzív igék azok, amikor konkrét személytől függetlenül következnek be dolgok:
Összefoglalva: Úgy gondolom, hogy ilyen formán sok nyelvhez hasonlóan, a magyar nyelvben is beszélhetünk különféle igeidőkről, úgy mint
Azonban azt gondolom, hogy ez a kijelentés így téves, bármennyire is ezt tanították nekünk évtizedeken át, és erre csak más hatalmaknak volt szüksége, hogy ezzel is a magyar nyelv (és ezáltal a magyarság egészének) értéktelenségét mutassák és hangoztassák. A nyelvészek körében is többféle álláspont van abban a kérdésben, hogy milyen szempontok alapján lehet egy-egy igeragozást külön igeidőknek tekinteni. Az igeidőkkel foglalkozó bejegyzéseink abból indulnak ki, hogy ha sok nyelvben külön igeidőnek tekintik például a jelent és a folyamatos jelent – holott mindkettő a jelenben történik – akkor a magyarban miért nincs ez a fajta felosztás, és ha megnézünk más nyelveket, azok hogyan képzik a különféle igeidőket, akkor ilyen formán a magyarban is megkülönböztethetünk ilyeneket. Például az angol nyelv igeidejei ezek: Mindhárom időben (past, present és future) simple, continous, perfect simple, perfect continous, de most nem akarom ezt a bejegyzést valamiféle angol nyelvleckévé változtatni, és részletesen leírni melyik igeidőt hogyan képzik, hanem inkább a magyar ilyenfajta igeidő felosztásáról írnék.
A magyarban múlt-jelen-jövő, befejezetlen és befejezett, és passzív formák, valmint ezen kívül a határozott és határozatlan igeragozás. A befejezett igéket a magyar az igekötőkkel képezi, amik közül a „meg” egy általános befejezettséget jelent, a többivel pedig a cselekvés vagy történés irányát vagy módját is megmutatja (megcsinálom, elviszem, lerakom), azonban az igekötős igék sokszor önálló életre kelnek és az eredetihez képest egészen más jelentést kapnak.
- Tegnap csináltad az ajtózárat – azaz csináltad, de nem fejezted be (befejezetlen múlt)
- Tegnap megcsináltad az ajtózárat – azaz csináltad és be is fejezted a munkát (befejezett múlt)
Ugyanez jelenben és jövőben:
- Csinálod az ajtózárat,
- Megcsinálod az ajtózárat,
- Csinálni fogod az ajtózárat,
- Meg fogod csinálni az ajtózárat.
Ezek a befejezetlen és befejezett igék múltban, jelenben és jövőben, határozott igeragozással, és ugyanezek határozatlan ragozással:
- Csináltál egy ajtózárat,
- Megcsináltál egy ajtózárat,
- Csinálsz egy ajtózárat,
- Megcsinálsz egy ajtózárat,
- Csinálni fogsz egy ajtózárat,
- Meg fogsz csinálni egy ajtózárat.
(Megjegyzem: Múlt idő egyes szám első személyben valamiért már nem használjuk a határozatlan igeragozást, határozottan és határozatlanul is mondva:
- Csináltam, megcsináltam az ajtózárat,
- Csináltam, megcsináltam egy ajtózárat.)
Határozottságban és határozatlanságban a legtöbb nyelv csak a névelők használatával tesz különbséget, ezért azokat nem is tekinthetik külön igeidőknek, azonban a magyarban ezeknek külön ragozása van. Persze fel lehet tenni a kérdést és nézőpont kérdése, hogy ettől ezt tekinthetjük-e ezeket külön igeidőknek.Passzív igék azok, amikor konkrét személytől függetlenül következnek be dolgok:
- Az ajtó le van festve – jelen idejű, passzív igét tartalmazó mondat – azaz az ajtó le van festve, és most is ilyen lefestett állapotban van.
- Az ajtó le lett festve – múlt idejű passzív és befejezett ige, az ajtó ugyan le lett festve, de nem tudni, hogy most is ilyen állapotban van-e, hiszen ha most is így lenne, akkor ezt jelen időben mondanánk.
- Az ajtó le lesz festve – a jövő időben valaki (nem tudni, vagy nem fontos hogy ki) le fogja festetni.
Összefoglalva: Úgy gondolom, hogy ilyen formán sok nyelvhez hasonlóan, a magyar nyelvben is beszélhetünk különféle igeidőkről, úgy mint
- Múlt idejű befejezett és határozott,
- Múlt idejű befejezett és határozatlan,
- Múlt idejű befejezetlen és határozott,
- Múlt idejű befejezetlen és határozatlan,
- Múlt idejű passzív,
- Jelen idejű befejezett és határozott,
- Jelen idejű befejezett és határozatlan,
- Jelen idejű befejezetlen és határozott,
- Jelen idejű befejezetlen és határozatlan,
- Jelen idejű passzív,
- Jövő idejű befejezett és határozott,
- Jövő idejű befejezett és határozatlan,
- Jövő idejű befejezetlen és határozott,
- Jövő idejű befejezetlen és határozatlan,
- Jövő idejű passzív.
Ez tizenöt igeidő (ha a határozott/határozatlan ragozást nem tekintjük külön igeidőkben, akkor kilenc), de ezeken kívül is még vannak további igeidők nyelvünkben, amikről majd későbbi bejegyzéseimben fogok írni.